
Holdingvezető

Ügyvezető igazgató

Executive Chef
Mint Executive Chef, feladatom a márka hosszú távú képviselete és fejlesztése. A vendéglátás szenvedélye már fiatalon megfogott, és az eltelt évek alatt egyre mélyebb tudássá vált.
A munkámban azt kedvelem, hogy megőrizhetem és újra felfedezhetem az elfeledett tradíciókat, miközben egyfajta tájékozódási pontként szolgálok a csapatnak. Büszke vagyok arra, hogy képviselhetem a Spoon márkát, és egy tehetséges konyhai csapat élén állhatok.
Szabadidőmben ismerkedem a szakmám minden aspektusával, mert szívügyemnek érzem a gasztronómia mélyebb megértését. A szakmai alázat, a türelem és a precízitás kiemelten fontos számomra, melyet a kísérletezés és a kreativitás kísér az eddigi pályám során.

Séfhelyettes
Séfhelyettesként irányítom a mindennapi működést, beleértve az árubeszerzéseket, rendezvényeket és konyhai felügyeletet.
Szenvedélyem a változatosság, kreativitás és vendégszeretet. Közösségünk összetartó, a főzés mindenkinek a szenvedélye. Szabadidőmben felfedezem a világot, szeretek túrázni, fotózni és járműveket kutatni. Fontos számomra az ügyfélközpontúság, a tájékozottság és az elhivatottság.
A főzés az számomra nem csupán munka. Számonra fontos a hitelesség, önazonosság, mert akkor tud valaki jól teljesíteni a szakmájában ha ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik.

Cukrász
A Spoon cukrász részlegének vezetőjeként a magas minőségű, kreatív desszertek, valamint a Spoon márkához illeszkedő, folyamatosan megújuló desszertkoncepciók állnak a munkám középpontjában.
Számomra a cukrászat nem csupán hivatás, hanem szenvedély, ahol az ízek, formák és színek találkozása valódi élményt és örömet ad a vendégeknek.

Értékesítési igazgató
Az Eventrend cégcsoporton belül hosszú utat jártam be az értékesítés területén, sok rendezvényszervezői tapasztalattal a hátam mögött, jelenleg a Spoon értékesítési igazgatójaként dolgozom.
Számomra a csapatmunka valódi alapérték: a mindennapokban az értékesítő csapattal együtt gondolkodunk és dolgozunk, ötletekkel és javaslatokkal segítve egymást, hogy a rendezvények sikeresen és gördülékenyen valósuljanak meg.

Rendezvényszervező
A vendéglátásba családom révén kerültem, édesapám példája inspirált. Pultosként kezdtem, ma pedig a Spoon fedélzetén akár 100 fős rendezvények lebonyolítására is büszke lehetek.
Szeretem a munkám változatosságát és kreatív jellegét, amely felejthetetlen élményt nyújt a vendégek számára. Szabadidőmet családommal és barátaimmal töltöm, emellett szívesen utazom világörökségi helyszínekre.
A pontosság, a jó kommunikációs készség és az állandó fejlődés iránti igény jellemez, és elkötelezett vagyok a szakmám iránt.

Rendezvényszervező
Fiatal korom óta érdekel a vendéglátás és a turizmus világa. Az évek során értékes tapasztalatokat szereztem, amelyek segítettek megérteni a szakma működését és a vendégközpontú szemlélet fontosságát. Rendezvényszervezőként célom, hogy precíz szervezéssel és elhivatottsággal emlékezetes eseményeket hozzak létre.

Rendezvényszervező
Több mint 2,5 év kitelepülő rendezvényes party service tapasztalatra, valamint az Eventrend különböző egységeiben és pozícióiban szerzett szakmai múltra építem a munkámat.
Gyakorlatias, megoldásorientált szemlélettel dolgozom: az eseményeket a brieftől a megvalósításig kísérem, miközben a vendégélményt és a megrendelő üzleti céljait egyaránt szem előtt tartom.

Rendezvényszervező
Nagyon érdekesnek találom a kihívásokat és a változatosságot, amit egy-egy esemény szervezése jelent. Számomra a rendezvény legjobb része, amikor látom az ügyfélen, hogy jól érzi magát és elégedett. Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni, ez a munkánk legszebb része.

Étteremvezető
Már fiatalon vonzott a vendéglátás, örülök, hogy most ikonikus helynek vagyok az étteremvezetője.
Büszke vagyok rá, hogy a vendégeknek magas színvonalon tuduk élményt nyújtani. Szabadidőmben borokkal foglalkozom, ez a hobbim. Fontos számomra az alázat és a tudás, örülök ha, a vendégeink elégedettek.

Étteremvezető-helyettes
Az étterem napi működéséért felelek, különös hangsúlyt fektetve az à la carte szolgáltatás minőségére és a csapat folyamatos fejlesztésére. Feladataim közé tartozik a kollégák szakmai támogatása és motiválása, az egységes működés biztosítása, valamint az éttermi események és rendezvények aktív koordinálása. Hiszem, hogy a kiemelkedő vendégélmény alapja egy elkötelezett, jól együttműködő csapat.
Szabadidőmben szívesen utazom: inspirál más kultúrák és éttermi koncepciók megismerése, amelyek új nézőpontokat és ötleteket adnak a mindennapi munkámhoz.

Bankettvezető
Diákként a Groupama Arénában kezdtem a vendéglátásban, ahol szerelmes lettem a rendezvényfelszolgálásba. Azóta is az izgalom és fejlődés hajt. Több száz fős események szervezése a Spoonnál a büszkeségem.
Szabadidőmben túrázom, biciklizek és új sportokat próbálok ki. Fontos számomra a vendégközpontúság és a folyamatos fejlődés.

Marketingkommunikációs igazgató
A márkaépítés számomra azt jelenti, hogy a szolgáltatásunk élménnyé válik, amely túlmutat az étkezésen, és a megélt pillanatról szól.
A Spoon The Boat fedélzetén mindez egy különleges közegben ölthet formát: a Duna, a város látványa és a csapat által megteremtett élmény találkozásában, ahol a vendég egy emlékkel távozik – olyannal, amely Budapesthez és a Spoon élményhez kötődik.

Ügyvezető asszisztens
Az ügyviteli, pénzügyi és munkaügyi feladatok, valamint a tanulófoglalkoztatás a Spoon nyitása óta hozzám tartozik. A hely szelleme már a kezdetektől magával ragadott.
A munkámban szeretem, hogy sokrétű: az állandó feladatok mellett mindig tartogat újdonságot. Az emberi kapcsolatok és a gasztronómia kiemelt szerepet játszanak az életemben, amit itt, a Spoon pezsgő világában igazán megélhetek.